Nyolc hajléktalan története a valós Szegeden és annak nemvalós hídjain és hídjai alatt. Szilasi László második Magvetős regénye, A harmadik híd mégis jóval több ennél. Egyrészt, mert legalább annyira szól az emberről, mint a hajléktalanról, másrészt, mert legalább annyira szól a hétköznapi ember világáról, mint a hajléktalanokéról. Csupán máshogy és más szinten.
Kiválóan megírt könyvről van szó, mely ügyesen elkerüli például Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének csapdáját: a nyomorúságban való elmerülés állóvizét. Szilasi egy osztálytalálkozót tesz meg kerettörténetnek, itt meséli el Noszta hajléktalanságának egy évét, s tudósít egy közös gimnazistatárs, Foghorn Péter haláláról. De pontosan-e? Hiszen az a test, melyet egy szív és egy tüdő működtet, több névvel is rendelkezik, egyeseknek "Foghorn", másoknak csak "Robot". Hogy mikor ki pusztul el, és ki él, az más kérdés. A szociográfiai regényt, a krimit és a(z anti)fejlődésregényt ötvöző műről nehéz ugyan spoilerek nélkül írni (még Darvasi László fülszövege is megereszt egyet), mégis megpróbálok.
Hogy milyen minőségű munka A harmadik híd, arról a szerző előtanulmányai is árulkodnak. A békéscsabai gyökerű író önkéntesekkel, máltaisokkal, mentősökkel járta a Szeged peremterületein elhelyezkedő hajléktalantelepeket, s szerezte meg azt az impressive helyismeretet, mely rendkívül jót tesz a regénynek. Mégis - a valós városban néhány helyszínt maga alkotott meg, így a címben szereplő harmadik hidat is. S ez a technika általában jellemző a cselekményszövésre: a húsba vágóan realista részeket látomásos szövegek, reflexív szakaszok vagy éppen maga a kerettörténet szakítja félbe, s így jön létre az a 350 oldalnyi mű, melyet tényleg nehéz letenni.
Hajléktalanregény. Így emlegetik Szilasi alkotását, s ha jótékony is a skatulya, azért ne ragadjunk meg itt. Maró korrajz és maró magyar történetek a rendszerváltás utánról, a bizonytalanság korszakából, ahol a társadalom legalább két részre szakadt. Fedéllel rendelkezőkre, és fedél nélküliekre. Az utóbbiak épp elvesztik emberi méltóságukat, az előbbiek pedig - nagyon gyakran épp elpazarolják.
A hajléktalant pedig ugyan nem menthetjük meg - sugallja a regény, de az emberi méltóságot fel kell ismernünk bennük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése