2015. július 6., hétfő

Milan Kundera - Nevetséges szerelmek

A Nevetséges szerelmek című elbeszéléskötet hét írása 1958 és 1963 között keletkeztek, az író - hiába, hogy fiatalkori művei - a nagyöregek bölcsességével mesél szerelmekről, szerelmesekről, csábítottakról és csábítóikról, megrögzött szoknyavadászokról és megrögzött templomba járókról.
A "Senki sem fog nevetni" egy egyetemi tanár abszurd története, melyben egy kis hazugság az egész életét meghatározó sorscsapássá növi ki magát. "Az örök vágyakozás aranyalmája" Martint, a javíthatatlan szoknyavadászt veszi górcső alá, aki nős lévén mégsem vár semmit a hölgyektől: "nem tudják, hogy csak a vadászatot keresik, nem a zsákmányt" - hangzik a pascali mottó. Jellemrajz szempontjából a "Hamis autóstopp" a kötet legerősebb darabja: ki nem tapasztalta volna még a férfiak közül, hogy mennyire más lehet megszokott szerelmünk néhány merészebb ruhadarabban. A lány azonban egész személyiségét lecseréli egy éjszakára, és így adja magát a férfinak.
A "Szimpozium" a krimit és az antik szümposzion műfaját ötvözi rendkívül izgalmasan: a középpontban egy kevésbé szép arcú, de fenséges testű kórházi nővérrel. Mit számítanak az emlékek kőszobrai a pillanathoz képest? - erre keresi a választ a következő elbeszélés egy idősebb nő és egy középkorú férfi testi szerelmén keresztül ("Az öreg halottak adják át a helyüket a fiatal halottaknak"). Havel doktor egy idősödő szexológus, aki egy cseh fürdőhelyen megismerkedik egy tejfölösszájú szerkesztővel - azt hiszem, ez minden férfinak kötelező olvasmány: "És aztán létezik az igazi erotikus szépség. Ezt felismerni - művészet" - hangzik a doktor intelme. Az utolsó történet ("Eduárd és az isten") egy tanító küzdelme vallásos barátnőjével, a tét pedig természetesen a szeretkezés.
Mintha szólhatna másról egy Kundera-írás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése