A villamoson kezdtem el olvasni Dragomán 30+ nyelvre lefordított regényét, de az első pár oldal után könnybe lábadt szemmel be is csuktam, nem, gondoltam, ezt inkább otthon olvasom majd, most nincs kedvem villamoson sírni.
A történet szerint Alex Helfrecht angol filmrendező is ugyanígy járt, és el is határozta, hogy filmet csinál a regényből. Lesz tehát A fehér király a mozivásznon is, Leonard Pryce-szal és Fiona Shaw-val, 2016-ban.
De ne ugorjunk előre. Maradjunk Dragomán György hihetetlenül precízen megírt prózájánál. Az író egyszerűen csak úgy szokta mondani, hogy nagyon nehéz jó mondatokat írni, és ezért a regényírás nála nagyon hosszú folyamat. Ha valaki fellapozza a regényt, rögtön megérti: nem ritkák a 2-3 oldalas mondatok sem, melyek azonban épp segítik az olvasást, mintsem nehezebbé tennék. A súlyos mondatok egymásutánjának eredménye az a "borzongatóan hideg, kegyetlen hangulat" (M. Nagy, Jelenkor), ami A pusztítás könyvét is jellemezte. Dragomán továbbá gyakran említi azt is, hogy rendkívül éles képeket lát írás közben, szinte filmszerű egymásutánban látja írásainak történéseit - a regény olvasásakor ez is rögtön megmutatkozik. A képiség - ahogy a Máglya esetében is az lesz - nagyon hatásos elemévé válik A fehér királynak. Gondoljunk csak az "Afrika" című fejezet hidegrázós sakkjelenetére. Jómagam, aki már a készülő film ígéretének tudatában olvastam a könyvet, egyszerre izgatottan és rettegve várom a brit produkciót. Mert annyi bizonyos: Dragomán prózaművészete nem szorul filmi megjelenítésre, épp ellenkezőleg: a filmművészetnek lenne szüksége hasonlóan fantasztikus szkeccsekre, mint amilyen A fehér király ötlettárháza.
A regény főszereplője a kiskamasz Dzsátá, akinek apját elhurcolja az államszocialista rendszer, s kényszermunkára küldi a Duna-csatornához. Hogyan él túl egy fiatal, romlatlan gyerek apa nélkül egy olyan világban, ahol a zsarnokság "ott van jelenvalóan mindenekben" (Illyés): a gyermeki játékban, a munkásvilágban, a tornaórán, a magára hagyott édesanya mozdulataiban. Hogyan formál kegyetlen embereket egy kegyetlen rendszer?
Dzsátá nagy kérdései ezek, s a miénk is. Mert mi is, ahogy Dzsátá, legtöbbször úgy futunk egy autó után, hogy tudjuk... De nem is folytatom.
Dragomán műve a magyar irodalom kiemelkedő alkotása (lesz), s igen, merek dobálózni ilyen nagy szavakkal. Disztópia és intimitás ritkán keveredik ilyen jól, mint A fehér királyban. S még ha tudjuk, hogy ez a disztópia valóságos volt, és nem is régen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése