A történet főhőse Tomáš, a szoknyabolond sebész, aki mindenféle nőt ismer. Nem. A történet főhőse Terezát, aki e nők közül az egyik, Tomás számára a legértékesebb. Nem. A történet főhőse Milan Kundera, aki mindent tudni vél a nőkről, így Terézről is. Aki nem szégyelli meg filozófiai eszmefuttatásokkal félbeszakítani regényét, hogy a végtelenről, a boldogságról, a megszokásról, Istenről, a profánról, a giccsről vagy éppen a szarról értekezzen (igen, szerinte "[a] szar súlyosabb teológiai kérdés, mint a rossz", 316. o.). Nem, talán ez sem igaz.
A történet főhőse a lét, talán, talán ez sem. Kundera az államszocialista Csehországban helyezi el hőseit, Tomášt, aki nem hajlandó feladni szerelmi kalandjait Terezáért sem, az asszonyt, akinek féltékenységét egy kutya szeretete győzi le, Sabinát, a szeretőt, aki cilinderben áll meztelenül a tükörre, Franzot, az egyetemi tanárt, aki feleségét egy fiatal diáklányra cseréli. A háttérben a prágai tavasszal, a fotózó Terezával, a diktatúrával. Kundera megejtően ötvözi a testi narcizmust az esszéisztikus töprengésekkel.
A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb.
Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs.
Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése