J. D. Salinger - Rozsban a fogó

Írtam már a Zabhegyezőről, de Barna Imre új fordítása mindenképpen érdemel egy bejegyzést - és persze olvasást is. Az Európa Könyvkiadó jelentette meg pár hónapja, s ahogy az várható volt, az emberek kaptak rá: a köynvhéten például a második legjobban fogyó kiadvány lett a kiadó standjánál (és még szép, hogy Háy Jánostól a Hozott lélek előzte meg).

Ami rögtön szembeötlik, az a cím: a Gyepes Judit-féle korábbi cím ugyan rendkívül hangzatos, de nem jelent semmit. A címadó részletben Holden Caulfield húgának, Phoebe-nek beszéli el, hogy képzelné el szívesen az életét. Így hangzik ez a régi fordításban:

Mindegy, elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. Én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, hegyezném a zabot, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kis srácok közül egy oda akar szaladni a szikla peremére, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a zabhegyező. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, ami igazán szívesen lennék. Tudom, hogy hülyeség.

A 2015-ös fordítás nemcsak a beszélt nyelvhez közelít még radikálisabban, hanem megadja Holden elképzelésének igazi értelmét. Rozsban a fogó - az az ember, aki elkapja a gyerekeket, akik a szakadékba zuhannának. A címadó bekezdés Barna Imre fordításában:

Na mindegy, szóval elképzelem, ahogy így kisgyerekek játszanak egy ilyen nagy rozsföldön meg minden. Kicsik, sok ezer gyerek, és nincs velük senki, mármint hogy senki felnőtt, csak én. Egy bazi nagy szakadék szélén állok. És az a dolgom, hogy elkapjam, ha valaki a szakadék felé rohan… szóval, ha nem néznek a lábuk elé, akkor én így előugrok valahonnan, és megfogom őket. Ezt csinálnám reggeltől estig. Én lennék ott a rozsban a fogó, na hát. Hülyeség, tudom, de igazából csak ez akarnék én lenni. Hülyeség, jó.

Persze a cím így sem tökéletes: a catcher a baseball fogójátékosa is, nem beszélve a gyermekmondókává vált Burns-versről, melyből az egész származik: "Gin a body meet a body / Comin thro' the rye...".

Hogy mennyire lesz időtálló Barna fordítása, azt az idő döntheti csak el. Jómagam remeknek tartom a fordítást, de minél radikálisabb akar lenni egy fordítás a szleng terén, annál hamarabb évül el. Márpedig ez radikális. De ma, 2015-ben nagyon is élvezetes olvasmány.

Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége

A történet főhőse Tomáš, a szoknyabolond sebész, aki mindenféle nőt ismer. Nem. A történet főhőse Terezát, aki e nők közül az egyik, Tomás számára a legértékesebb. Nem. A történet főhőse Milan Kundera, aki mindent tudni vél a nőkről, így Terézről is. Aki nem szégyelli meg filozófiai eszmefuttatásokkal félbeszakítani regényét, hogy a végtelenről, a boldogságról, a megszokásról, Istenről, a profánról, a giccsről vagy éppen a szarról értekezzen (igen, szerinte "[a] szar súlyosabb teológiai kérdés, mint a rossz", 316. o.). Nem, talán ez sem igaz.

A történet főhőse a lét, talán, talán ez sem. Kundera az államszocialista Csehországban helyezi el hőseit, Tomášt, aki nem hajlandó feladni szerelmi kalandjait Terezáért sem, az asszonyt, akinek féltékenységét egy kutya szeretete győzi le, Sabinát, a szeretőt, aki cilinderben áll meztelenül a tükörre, Franzot, az egyetemi tanárt, aki feleségét egy fiatal diáklányra cseréli. A háttérben a prágai tavasszal, a fotózó Terezával, a diktatúrával. Kundera megejtően ötvözi a testi narcizmust az esszéisztikus töprengésekkel.

A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb.
Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs.
Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?

Dragomán György - A fehér király

A villamoson kezdtem el olvasni Dragomán 30+ nyelvre lefordított regényét, de az első pár oldal után könnybe lábadt szemmel be is csuktam, nem, gondoltam, ezt inkább otthon olvasom majd, most nincs kedvem villamoson sírni.

A történet szerint Alex Helfrecht angol filmrendező is ugyanígy járt, és el is határozta, hogy filmet csinál a regényből. Lesz tehát A fehér király a mozivásznon is, Leonard Pryce-szal és Fiona Shaw-val, 2016-ban.

De ne ugorjunk előre. Maradjunk Dragomán György hihetetlenül precízen megírt prózájánál. Az író egyszerűen csak úgy szokta mondani, hogy nagyon nehéz jó mondatokat írni, és ezért a regényírás nála nagyon hosszú folyamat. Ha valaki fellapozza a regényt, rögtön megérti: nem ritkák a 2-3 oldalas mondatok sem, melyek azonban épp segítik az olvasást, mintsem nehezebbé tennék. A súlyos mondatok egymásutánjának eredménye az a "borzongatóan hideg, kegyetlen hangulat" (M. Nagy, Jelenkor), ami A pusztítás könyvét is jellemezte. Dragomán továbbá gyakran említi azt is, hogy rendkívül éles képeket lát írás közben, szinte filmszerű egymásutánban látja írásainak történéseit - a regény olvasásakor ez is rögtön megmutatkozik. A képiség - ahogy a Máglya esetében is az lesz - nagyon hatásos elemévé válik A fehér királynak. Gondoljunk csak az "Afrika" című fejezet hidegrázós sakkjelenetére. Jómagam, aki már a készülő film ígéretének tudatában olvastam a könyvet, egyszerre izgatottan és rettegve várom a brit produkciót. Mert annyi bizonyos: Dragomán prózaművészete nem szorul filmi megjelenítésre, épp ellenkezőleg: a filmművészetnek lenne szüksége hasonlóan fantasztikus szkeccsekre, mint amilyen A fehér király ötlettárháza.

A regény főszereplője a kiskamasz Dzsátá, akinek apját elhurcolja az államszocialista rendszer, s kényszermunkára küldi a Duna-csatornához. Hogyan él túl egy fiatal, romlatlan gyerek apa nélkül egy olyan világban, ahol a zsarnokság "ott van jelenvalóan mindenekben" (Illyés): a gyermeki játékban, a munkásvilágban, a tornaórán, a magára hagyott édesanya mozdulataiban. Hogyan formál kegyetlen embereket egy kegyetlen rendszer?

Dzsátá nagy kérdései ezek, s a miénk is. Mert mi is, ahogy Dzsátá, legtöbbször úgy futunk egy autó után, hogy tudjuk... De nem is folytatom.

Dragomán műve a magyar irodalom kiemelkedő alkotása (lesz), s igen, merek dobálózni ilyen nagy szavakkal. Disztópia és intimitás ritkán keveredik ilyen jól, mint A fehér királyban. S még ha tudjuk, hogy ez a disztópia valóságos volt, és nem is régen...