2015. augusztus 11., kedd

Milan Kundera - A nevetés és felejtés könyve

Nem hittem volna, de kezdem unni, hogy Kundera mindig a szexről beszél. Azaz, bocsánat, ahogy az ő entellektüel szóhasználatában említődik, a szeretkezésről. Közösülésről. Nos, túlzok, nem unom, mert igencsak érdemes eseteket tár elénk. Az pedig már tényleg az omnipotens elbeszélő prototípusának csúcsa, ha még szereplői orgazmus közbeni gondolataival is tisztában van.
Hogy is ne lenne tisztában, hiszen alakjait ő maga teremti. Ahogy amerikai pályatársa, Vonnegut képben van alakjai péniszméretével, úgy vágja Kundera az ő regényvilágának szeretkezéseit. Azok motivációit. Csapdáit. Szégyeneit, büszkeségeit. A szeretkezések tisztaságát, mocskosságát.
Mindenekelőtt azonban a testiséget, mely a szeretkezésben válik közölhetővé, a testiséget, mely nagyon is meghatározza az embert. A másik testét, mely meghatároz minket.
Ahogy meghatározza Mireket Zdena hosszú orra (Elveszett levelek). Karelt a már öregasszonnyá idősödő nő teste, még gyerekkorából, s az ezáltal robbanásszerű szeretkezés hármasban - a feleségével és szeretőjével (Anyuka). Az írót R. testének bélműködése, félénksége, remegése, mely különös vágyat ébreszt benne - igen, az író is szerepel a regényben (Elveszett levelek II.). Taminát a felnőttségére, mellére, szőrzetére rácsodálkozó gyerekek (Angyalok). És így tovább.
Kundera hisz a testben, hisz az emberben. Hisz az életben. Vele együtt hihetsz a nevetésben. Félhetsz a felejtéstől. Kétségbeesetten keresheted te is magadat, hogy bírhasd a jövődet. És közben megtalálhatod az igaz, gúnyt és tréfát mellőző nevetést, mely szívből jön: "a gyönyör nevetése, a nevetés gyönyöre; nevetni annyit jelent, mint mélységesen élni."

Chuck Palahniuk - Kísértettek

Ha ismered Chuck Palahniukot, nem fogsz csalódni a történeteiben. Ha ismered, azt fogod mondani, ez a fickó őrültebb, mint gondoltam. Pedig a könyvben szereplő történeteket valós események ihlették. Reméled, hogy ez azért még sincs egészen így. Például a hírhedt Zsigerek című elbeszélést, melytől már vagy 70-en elájultak felolvasásokon (azóta már biztos magasabb a szám). De van itt még sokkolóbb történet is: ott van például a Szökés. Plasztikbábukat erőszakolni, s ebből egy novella? Mr Palahniuk szerint WHY NOT? Vagy ott van a személyes kedvencem, a Polgári szürkület.
A Kísértettek novellái rendkívüliek, s épp ezért vélem úgy, jobban jártunk volna egy novelláskötettel, kerettörténet nélkül. A könyv meghatározása ugyanis: regény történetekből. Ahogy Boccaccio Dekameronjában, elszigetelődött embercsoport szórakoztatja egymást ilyen-olyan sztorikkal. Többnyire horrorisztikus történetekkel. Hogy is kerülhetett össze ennyi ilyen ember egy helyre?
De jobb lett volna az egész a boccacciói frame nélkül: az alaptörténet ugyanis kevésbé sikerült. Lehetetlen nevű emberek, antipatikus hősök, zavaros történetszál és egy jó adag szájbarágás - nem beszélve a hatásvadász öncsonkításokról. Nos, Palahniukot nem véletlenül vádolták azzal, hogy 'shock writer'. Itt most túltolta.
Az más kérdés, hogy mennyi mindenben igaza van: kétségkívül van valami abban a bátorságban, mellyel Chuck kimond dolgokat. A médiafigyelemről, a hírnévről. Perverziókról, a félelmekről. A szörnyekről, gonoszokról, melyeket kényszeresen gyártunk magunknak. "Meghalt az ördög. Éljen az ördög. Bűnbak nélkül egy pillanatig sem bírnánk."
Palahniuk könyvétől nem fogod megtudni, mi van a te Rémálomdobozodban. De látni fogod a kamera mögötti kamera mögötti kamera mögötti kamerát, mely arra irányul. És ez is épp elég ijesztő.

2015. augusztus 5., szerda

Szilasi László - A harmadik híd

Nyolc hajléktalan története a valós Szegeden és annak nemvalós hídjain és hídjai alatt. Szilasi László második Magvetős regénye, A harmadik híd mégis jóval több ennél. Egyrészt, mert legalább annyira szól az emberről, mint a hajléktalanról, másrészt, mert legalább annyira szól a hétköznapi ember világáról, mint a hajléktalanokéról. Csupán máshogy és más szinten.
Kiválóan megírt könyvről van szó, mely ügyesen elkerüli például Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének csapdáját: a nyomorúságban való elmerülés állóvizét. Szilasi egy osztálytalálkozót tesz meg kerettörténetnek, itt meséli el Noszta hajléktalanságának egy évét, s tudósít egy közös gimnazistatárs, Foghorn Péter haláláról. De pontosan-e? Hiszen az a test, melyet egy szív és egy tüdő működtet, több névvel is rendelkezik, egyeseknek "Foghorn", másoknak csak "Robot". Hogy mikor ki pusztul el, és ki él, az más kérdés. A szociográfiai regényt, a krimit és a(z anti)fejlődésregényt ötvöző műről nehéz ugyan spoilerek nélkül írni (még Darvasi László fülszövege is megereszt egyet), mégis megpróbálok.
Hogy milyen minőségű munka A harmadik híd, arról a szerző előtanulmányai is árulkodnak. A békéscsabai gyökerű író önkéntesekkel, máltaisokkal, mentősökkel járta a Szeged peremterületein elhelyezkedő hajléktalantelepeket, s szerezte meg azt az impressive helyismeretet, mely rendkívül jót tesz a regénynek. Mégis - a valós városban néhány helyszínt maga alkotott meg, így a címben szereplő harmadik hidat is. S ez a technika általában jellemző a cselekményszövésre: a húsba vágóan realista részeket látomásos szövegek, reflexív szakaszok vagy éppen maga a kerettörténet szakítja félbe, s így jön létre az a 350 oldalnyi mű, melyet tényleg nehéz letenni.
Hajléktalanregény. Így emlegetik Szilasi alkotását, s ha jótékony is a skatulya, azért ne ragadjunk meg itt. Maró korrajz és maró magyar történetek a rendszerváltás utánról, a bizonytalanság korszakából, ahol a társadalom legalább két részre szakadt. Fedéllel rendelkezőkre, és fedél nélküliekre. Az utóbbiak épp elvesztik emberi méltóságukat, az előbbiek pedig - nagyon gyakran épp elpazarolják.
A hajléktalant pedig ugyan nem menthetjük meg - sugallja a regény, de az emberi méltóságot fel kell ismernünk bennük.

2015. augusztus 3., hétfő

Ernest Hemingway - A Kilimandzsáró hava


José Saramago - Vakság

José Saramago 1995-ös regényében különös kór terjed egy városban: a fehér vakságnak nevezett betegség úgy terjed, mint bármely járvány, és a vírustól rettegő emberek, illetve a vakok emberi mivoltukból kivetkőzve küzdenek a túlélésért.
Saramago egy dokumentarista pontosságával írja le az eseményeket, a hitelesség kedvéért még a cselekmény színtelenségét is vállalja: de épp ettől nagyon izgalmas olvasmány a Vakság.
Hét szereplő útját követhetjük nyomon a regényben: a doktort és feleségét, a fekete szemüveges lányt, a kisfiút, a kötést viselő öregembert, az első vakot és feleségét. Közben pedig elborzaszt minket a lapokról áradó naturalizmus, a civilizálatlan ember mocska, kegyetlensége. Mi történik, ha a nyers ösztönök veszik át az uralmat az emberiség fölött?
A történetnek folytatása is van, a 2004-ben kiadott Megvilágosodás. Mindenképpen el fogom ezt is olvasni.

Kurt Vonnegut - Bajnokok reggelije


Janne Teller - Minden


2015. július 19., vasárnap

Sofi Oksanen - Sztálin tehenei

Lehet-e egyformán tragikus egy szabad országban élő nő bulimiája és a diktatúrában szenvedő észtek szenvedése? Nekem legalábbis ez a kérdés járt a fejemben a Sztálin tehenei 450 oldalán keresztül. Sofi Oksanen regénye 

2015. július 13., hétfő

Anthony Burgess - Gépnarancs

Ó testvéreim, ha szlúsáltatok már Anthony Burgess máig vitatott regényéről, esetleg a filmet is vígyeltétek már, érthetitek, miért tetszett, és nem csak málékissé. Tátottam a rótomat és meresztettem a glázomat rendesen. Alex egy tizenötéves cselovek, róla szól a történet, aki az efnél és az emnél lakik ugyan, de amikor az öreg Luna az égre kerül, ugrik a Karóva tejbárba, pittyel egy jó tejmegméget és neki az éjszakának: drúgjaival sztárüj cselovekeket, gyévocskákat tolcsókolnak, ha príma horrorsó grúgyai vannak egy nőnek, mehet a jó öreg tilitoli, a döfködés. Boltokat rámolnak ki, így hát zsozsójuk van mindig. Georgie, Pete Balfék és Alázatos Narrátorunk, Alex. No és ezek a fiatalok ilyen nyelven gavarittyolnak.
Prímán horrorsó tehát az iromány, de át is térek a jó öreg sztárüj stílusra, hogy senki ne törje a galaváját azon, mit is gavarittyolok itt.
Burgess regénye 1961-ben jelent meg, de igazi népszerűségre a tíz évvel későbbi filmváltozat után tett szert. Diadalútja viszont töretlen azóta: az angol Penguin kiadó 1972 és 1985 között húsz nyomta újra, de az Európa Kiadónak is megért 2014-ben egy keménytáblás kiadást. A regényírót kutatók szerint a mű eredetileg - Orwell kultikus 1984-éhez hasonlóan - a nyolcvanas években helyezte el cselekményét, amikor a kormány a szabad akaratot eltörölve akar békét teremteni az országban, nem számolva a személyi áldozatokkal. Alex egy tinédzser bűnbanda vezetője, aki társaival (drúgjaival) boltokat, házakat fosztogat, ártatlanok ver félholtra és nőket erőszakol meg. Miután börtönbe kerül, egy új módszerrel megkezdik átnevelését. Jogos és lehetséges-e a bosszú egy ilyen emberrel szemben? Ki lehet-e irtani a rosszat? Mennyire fontos a választási lehetőség jó és rossz között?
Hiába van tele erőszakos jelenetekkel, hiába kelt undort vagy viszolygást, Burgess regénye megdöbbentő hitelességgel a társadalomban fuldokló emberségről szól. Maró disztópia, mely folyton arra figyelmeztet: az erény és a bűn viszonylagos, és nincsen igazságosság.
Ha valaki még nem látta Kubrick 1972-es filmjét, jobb is, ha a regénnyel kezdi.

2015. július 12., vasárnap

Milan Kundera - A jelentéktelenség ünnepe

Kundera 1993-tól csak franciául publikál, s én mondanám, hogy kár, de alighanem nem ezen múlott A jelentéktelenség ünnepe. S persze, hogy egyáltalán múlott-e valamin, mert noha ez a 2013-as kisregény nem lesz olyan emlékezetes olvasmány, mint A lét volt, de még szép, hogy megéri azt a rövid 120 oldalt. A jelentéktelenség ünnepének főszereplői idősödő férfiak. Alain, akiben a fiatal nők köldöke indít meg mély - vagy üdítően jelentéktelen? - gondolatokat, Caliban, aki halandzsanyelv mögé bújik, Quaquelique, akinek hódításait a jelentéktelenség könnyűsége segíti, D'Ardelo, aki halálosan betegnek hazudja magát ismerősei előtt, Charles, akit lenyűgöz egy Sztálin-anekdota, és Ramon, akin egy gyászoló nő tesz hasonló hatást. Mind a súlytalan párizsi élet részei.
S ha valaki még kételkedne ennek a világnak a jelentéktelenségében, az egészet betetőzi a finálé utcai színház-jelenete, ahol a pisztolylövést is a járókelők csak nevetéssel nyugtázzák, s az élet, ahogy eddig is, folyik tovább.
És mennyi mindebben az önirónia - mert van valami megejtő sebzettség abban, hogy az író bevallja, regényének alakjai csupán saját teremtményei, ahogy Charles bevallja, hogy nem írt semmit a tervezett bábjátékból, mégis a gondolatával való játszadozás az egyetlen szórakozása. S ahogy Sztálin egy fácánvadászat münchhauseni figurájává alacsonyodik, aki olyan hatalmassá vált, hogy akár bevizelő párttagról is nevezhet el várost - ez az a jelentékeny jelentéktelenség, melynek ez a 120 oldalnyi Kundera-próza a nem hibátlan, de méltó ünnepe.

2015. július 9., csütörtök

Dragomán György - Máglya

"Sötéten látom a világot, nem történhet olyan, ami meglepne. A történelemről mindig azt gondoltam, hogy alapállapota a diktatúra, az elnyomás, a háború" - vallotta meg Dragomán György egy interjúban, A fehér királyhoz hasonlóan ugyanis a Máglya színhelye is Románia az államszocializmus idején. Míg előző regényének narrátora egy tizenéves fiú, Dzsátá volt, itt egy hasonló korú lánnyal találkozunk: "Emma [hangja] kopogósabb, zihálóbb".
Emma a szülei halála után állami gondozásba kerül, ahonnan a Nagymama veszi magához. A boszorkányos varázslatokat ismerő Nagymama mellett válik Emma nővé, találja meg közösségét és válik részévé a történelemnek, miközben megtalálja az első szerelmet is. Ebben a gyermeki világban egyformán nagy jelentőséget kaphat egy hangyaboly, egy hajcsat vagy egy terebélyes diófa, mint a zsidók búvóhelyéül szolgáló fáskamra, a utcai harcok áldozatainak üres koporsói, vagy az elveszett ügynökakták.
A háttérben pedig ott van a mindent átszövő varázslat, a mágia: ott, ahol a valóság, az akarat kevés, a képzelethez kell folyamodni, és a vágyak megelevenednek - sugallja a könyv.
"Ezt nagyon hangosan kiáltom, mert azt akarom, hogy igaz legyen." (377.)
Dragomán regénye apró epizódokból építkezik, a kis/nagylány aprólékos történetmesélése néhol hosszadalmasnak tűnhet ugyan, de a Nagymama képviselte mágikus realizmus (?) és a múltbéli történetszál (kurzívval szedve) megbontja a narrátori monotonitást.
A máglya rakása megkíván bizonyos tudást, de nem túl bonyolult feladat; Dragománnak ezzel szemben kilenc évbe telt a regény megírása. Hozzá kell tennünk, az író közben beutazta a fél világot A fehér királyt népszerűsítésének céljából, s ha igaz, két kötetnyi novella is megszületett. "Ha minden jól megy, most egy darabig évente, másfél évente lesznek könyveim" - árulta el az író, de hogy hihetünk-e neki, az más kérdés. Szabó T. Anna nevetve mesélte, hogy férje hiába bizonygatja, hogy mindjárt kész lesz, utána még évekig dolgozik a regényein.

2015. július 6., hétfő

Milan Kundera - Nevetséges szerelmek

A Nevetséges szerelmek című elbeszéléskötet hét írása 1958 és 1963 között keletkeztek, az író - hiába, hogy fiatalkori művei - a nagyöregek bölcsességével mesél szerelmekről, szerelmesekről, csábítottakról és csábítóikról, megrögzött szoknyavadászokról és megrögzött templomba járókról.
A "Senki sem fog nevetni" egy egyetemi tanár abszurd története, melyben egy kis hazugság az egész életét meghatározó sorscsapássá növi ki magát. "Az örök vágyakozás aranyalmája" Martint, a javíthatatlan szoknyavadászt veszi górcső alá, aki nős lévén mégsem vár semmit a hölgyektől: "nem tudják, hogy csak a vadászatot keresik, nem a zsákmányt" - hangzik a pascali mottó. Jellemrajz szempontjából a "Hamis autóstopp" a kötet legerősebb darabja: ki nem tapasztalta volna még a férfiak közül, hogy mennyire más lehet megszokott szerelmünk néhány merészebb ruhadarabban. A lány azonban egész személyiségét lecseréli egy éjszakára, és így adja magát a férfinak.
A "Szimpozium" a krimit és az antik szümposzion műfaját ötvözi rendkívül izgalmasan: a középpontban egy kevésbé szép arcú, de fenséges testű kórházi nővérrel. Mit számítanak az emlékek kőszobrai a pillanathoz képest? - erre keresi a választ a következő elbeszélés egy idősebb nő és egy középkorú férfi testi szerelmén keresztül ("Az öreg halottak adják át a helyüket a fiatal halottaknak"). Havel doktor egy idősödő szexológus, aki egy cseh fürdőhelyen megismerkedik egy tejfölösszájú szerkesztővel - azt hiszem, ez minden férfinak kötelező olvasmány: "És aztán létezik az igazi erotikus szépség. Ezt felismerni - művészet" - hangzik a doktor intelme. Az utolsó történet ("Eduárd és az isten") egy tanító küzdelme vallásos barátnőjével, a tét pedig természetesen a szeretkezés.
Mintha szólhatna másról egy Kundera-írás.

2015. június 16., kedd

J. D. Salinger - Rozsban a fogó

Írtam már a Zabhegyezőről, de Barna Imre új fordítása mindenképpen érdemel egy bejegyzést - és persze olvasást is. Az Európa Könyvkiadó jelentette meg pár hónapja, s ahogy az várható volt, az emberek kaptak rá: a köynvhéten például a második legjobban fogyó kiadvány lett a kiadó standjánál (és még szép, hogy Háy Jánostól a Hozott lélek előzte meg).
Ami rögtön szembeötlik, az a cím: a Gyepes Judit-féle korábbi cím ugyan rendkívül hangzatos, de nem jelent semmit. A címadó részletben Holden Caulfield húgának, Phoebe-nek beszéli el, hogy képzelné el szívesen az életét. Így hangzik ez a régi fordításban:
Mindegy, elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. Én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, hegyezném a zabot, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kis srácok közül egy oda akar szaladni a szikla peremére, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a zabhegyező. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, ami igazán szívesen lennék. Tudom, hogy hülyeség.
A 2015-ös fordítás nemcsak a beszélt nyelvhez közelít még radikálisabban, hanem megadja Holden elképzelésének igazi értelmét. Rozsban a fogó - az az ember, aki elkapja a gyerekeket, akik a szakadékba zuhannának. A címadó bekezdés Barna Imre fordításában:
Na mindegy, szóval elképzelem, ahogy így kisgyerekek játszanak egy ilyen nagy rozsföldön meg minden. Kicsik, sok ezer gyerek, és nincs velük senki, mármint hogy senki felnőtt, csak én. Egy bazi nagy szakadék szélén állok. És az a dolgom, hogy elkapjam, ha valaki a szakadék felé rohan… szóval, ha nem néznek a lábuk elé, akkor én így előugrok valahonnan, és megfogom őket. Ezt csinálnám reggeltől estig. Én lennék ott a rozsban a fogó, na hát. Hülyeség, tudom, de igazából csak ez akarnék én lenni. Hülyeség, jó.
Persze a cím így sem tökéletes: a catcher a baseball fogójátékosa is, nem beszélve a gyermekmondókává vált Burns-versről, melyből az egész származik: "Gin a body meet a body / Comin thro' the rye...".
Hogy mennyire lesz időtálló Barna fordítása, azt az idő döntheti csak el. Jómagam remeknek tartom a fordítást, de minél radikálisabb akar lenni egy fordítás a szleng terén, annál hamarabb évül el. Márpedig ez radikális. De ma, 2015-ben nagyon is élvezetes olvasmány.

2015. június 14., vasárnap

Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége

A történet főhőse Tomáš, a szoknyabolond sebész, aki mindenféle nőt ismer. Nem. A történet főhőse Terezát, aki e nők közül az egyik, Tomás számára a legértékesebb. Nem. A történet főhőse Milan Kundera, aki mindent tudni vél a nőkről, így Terézről is. Aki nem szégyelli meg filozófiai eszmefuttatásokkal félbeszakítani regényét, hogy a végtelenről, a boldogságról, a megszokásról, Istenről, a profánról, a giccsről vagy éppen a szarról értekezzen (igen, szerinte "[a] szar súlyosabb teológiai kérdés, mint a rossz", 316. o.). Nem, talán ez sem igaz.
A történet főhőse a lét, talán, talán ez sem. Kundera az államszocialista Csehországban helyezi el hőseit, Tomášt, aki nem hajlandó feladni szerelmi kalandjait Terezáért sem, az asszonyt, akinek féltékenységét egy kutya szeretete győzi le, Sabinát, a szeretőt, aki cilinderben áll meztelenül a tükörre, Franzot, az egyetemi tanárt, aki feleségét egy fiatal diáklányra cseréli. A háttérben a prágai tavasszal, a fotózó Terezával, a diktatúrával. Kundera megejtően ötvözi a testi narcizmust az esszéisztikus töprengésekkel.
A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb.
Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs.
Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?

2015. június 8., hétfő

Dragomán György - A fehér király

A villamoson kezdtem el olvasni Dragomán 30+ nyelvre lefordított regényét, de az első pár oldal után könnybe lábadt szemmel be is csuktam, nem, gondoltam, ezt inkább otthon olvasom majd, most nincs kedvem villamoson sírni.
A történet szerint Alex Helfrecht angol filmrendező is ugyanígy járt, és el is határozta, hogy filmet csinál a regényből. Lesz tehát A fehér király a mozivásznon is, Leonard Pryce-szal és Fiona Shaw-val, 2016-ban.
De ne ugorjunk előre. Maradjunk Dragomán György hihetetlenül precízen megírt prózájánál. Az író egyszerűen csak úgy szokta mondani, hogy nagyon nehéz jó mondatokat írni, és ezért a regényírás nála nagyon hosszú folyamat. Ha valaki fellapozza a regényt, rögtön megérti: nem ritkák a 2-3 oldalas mondatok sem, melyek azonban épp segítik az olvasást, mintsem nehezebbé tennék. A súlyos mondatok egymásutánjának eredménye az a "borzongatóan hideg, kegyetlen hangulat" (M. Nagy, Jelenkor), ami A pusztítás könyvét is jellemezte. Dragomán továbbá gyakran említi azt is, hogy rendkívül éles képeket lát írás közben, szinte filmszerű egymásutánban látja írásainak történéseit - a regény olvasásakor ez is rögtön megmutatkozik. A képiség - ahogy a Máglya esetében is az lesz - nagyon hatásos elemévé válik A fehér királynak. Gondoljunk csak az "Afrika" című fejezet hidegrázós sakkjelenetére. Jómagam, aki már a készülő film ígéretének tudatában olvastam a könyvet, egyszerre izgatottan és rettegve várom a brit produkciót. Mert annyi bizonyos: Dragomán prózaművészete nem szorul filmi megjelenítésre, épp ellenkezőleg: a filmművészetnek lenne szüksége hasonlóan fantasztikus szkeccsekre, mint amilyen A fehér király ötlettárháza.
A regény főszereplője a kiskamasz Dzsátá, akinek apját elhurcolja az államszocialista rendszer, s kényszermunkára küldi a Duna-csatornához. Hogyan él túl egy fiatal, romlatlan gyerek apa nélkül egy olyan világban, ahol a zsarnokság "ott van jelenvalóan mindenekben" (Illyés): a gyermeki játékban, a munkásvilágban, a tornaórán, a magára hagyott édesanya mozdulataiban. Hogyan formál kegyetlen embereket egy kegyetlen rendszer?
Dzsátá nagy kérdései ezek, s a miénk is. Mert mi is, ahogy Dzsátá, legtöbbször úgy futunk egy autó után, hogy tudjuk... De nem is folytatom.
Dragomán műve a magyar irodalom kiemelkedő alkotása (lesz), s igen, merek dobálózni ilyen nagy szavakkal. Disztópia és intimitás ritkán keveredik ilyen jól, mint A fehér királyban. S még ha tudjuk, hogy ez a disztópia valóságos volt, és nem is régen...

2015. január 2., péntek

Chuck Palahniuk - Harcosok klubja

A Harcosok klubja azután született, hogy a szerző Invisible Monsters című regényét elutasította egy kiadó, mondva, hogy túlságosan sokkoló. Chuck Palahniuk elhatározta tehát, hogy még sokkolóbb prózába kezd. A regény hatodik fejezete először novellaként született meg, ebből nőtte ki magát az azóta kultuszkönyvvé vált remekmű.
Palahniuk könyve leginkább Burgess Gépnarancsához hasonlítható: mindkét regényről vélték már, hogy az erőszakra buzdít, Palahniuk gyakran találkozik a nihilizmus, az anarchizmus vádjával. "[É]n inkább romantikusként írnám le magam" - mondja az író. Hogyne.
Palahniuk élete mindenesetre tele van érdekességekkel: akkor szeretett bele a vérbe, amikor asszisztensként dolgozott egy kórházban, egyik novellája, a Zsigerek több mint 70 ember ájulását okozta felolvasásokon, melegként megírta a modern kor legférfiasabb regényét, 2015-ben pedig folytatást is megjelentette, méghozzá képregény formátumban. Épp olyan, mint prózája: sohasem lehet tudni, mire is számítson az ember, de az biztos, hogy a sokkoló szavak mögött valódi tartalom is van.
A történet két férfi barátságáról szól, melyet aztán egy nő megjelenése dönt romba, legalábbis így vezették félre az újságírókat Brad Pitt és Edward Norton, igen, a könyvből ugyanis film is készült. David Finchert elragadta a szédítő sebességű regény, s megjelenése után három évvel be is mutatták az azóta legendás filmet, meghozva ezzel a regénynek is a világsikert.
"Higgyetek bennem, és örökké halni fogtok…"
A Harcosok klubja rendkívül férfias regény: "... a könyvesboltok tele voltak olyan könyvekkel, melyek szocális modellt nyújtottak a nőknek, hogy miként töltsenek időt egymással. De nem volt olyan regény, mely a férfiaknak modellt nyújtott volna" - mondta az író. A végeredmény? Sokkoló. Megható. Izgalmas. Olyan, mint egy iránytű. Anarchista? Nem. Felépít. Kényszerít, hogy változz. Úgy, ahogy Tyler Durden kényszerítette Raymond Κ. Κ. Κ. Hesselt, hogy megváltozzon. Tyler ugyanis a regény egyik szereplője. Hinni fogsz Tylerben. Azt fogod mondani,
"szegezz csak pisztolyt a homlokomhoz, és fesd vörösre agyammal az ebédlő falát."
Valami ilyesmit tesz a regény is.