J. D. Salinger - Zabhegyező

Közvetlenül John Lennon meggyilkolása előtt Mark David Chapman a Zabhegyező egy példányát szorongatta a kezében. "Ez az én vallomásom, Holden Caulfield vallomása" - jegyezte a könyv elejére. A gyilkosság előestéjén úgy tesz, mint a regény főhőse, a 16 éves Holden: prostituáltat rendel a szállodai szobájába, de nem használja ki szolgáltatásait. Chapman később a tárgyalásokra is magával hurcolta a regényt.

A II. világháború után járunk, mindenki örül a békének, a jólétnek, próbálja elfelejteni a világégést. Holden Caulfieldet éppen kicsapták az iskolájából, a jónevű Penceyből; pár napra New Yorkba szökik, coca-colát iszik és taxiba száll, táncol, majd újra taxit hív - menekül. A fojtó amerikai légkör elől, ahol ha az ember nem tanul, akkor buta. Ahol egy új generáció nem akar tetszelegni a másiknak, nem akarja megjátszani magát, nem akar egy felhőkarcoló sokadik emeletén dolgozni nyolctól négyig. Csak önmaga akar lenni. Holden már maga is elhiszi, hogy amit csak tesz, kudarcra van ítélve. Kiábrándul a világból, nincsenek barátai, csak a tízéves kishúga, Phoebe. "A felnőttek iszonyúan rondák, ha tátott szájjal alszanak, a gyerekek nem. A gyerekek klasszak. Összenyálazhatják a párnát, és még akkor is klasszak" - mondja. Az egész történetet Holden szájából halljuk, így a regény nyelvezete is szlenges, szabadszájú. "Öregem" - kezdi Holden, és sok mindenről beszél. Mert szereti, ha valaki elrugaszkodik a tárgytól. A Zabhegyező kötelező olvasmány a kamaszok számára, olyasmi, mint a Kincskereső kisködmön a kiselsősöknek.

Jerome David Salinger a Time magazin címlapján. 2010-ben hunyt el.

Salinger könyvét 65 millió példányban adták már el az egész világon, 1951-es megjelenésekor is kedvezően fogadták. A New York Times szerint "szokatlanul brilliáns regény", G. W. Bush is olvasta már "ezt a remekbeszabott könyvet". Igaz, 1960-ban egy tanárt elbocsátottak, amiért elolvastatta az osztályával, de két évvel később visszahelyezték állásába. A regényt azonban sohasem filmesítette meg senki: noha Sam Goldwyn készített egy mozit, ami a Zabhegyezőre emlékeztetett, a vászonra vitel jogi akadályokba ütközik. Billy Wilder rendező emlékszik egy esetre, amikor egy magas fiatalember érkezett egyik ügynékének, Leland Haywardnak az irodájába. "Bocsássa el Leland Haywardot. Roppant érzéketlen" - mondta. Ő volt Salinger, a Zabhegyező írója.

Salinger egy éve hunyt el, 91 éves volt. A híresztelések szerint több kiadatlan regényt is hátrahagyott a már sok ideje visszahúzódó életet folytató író. "Lenyűgöző béke van a kiadatlanságban" - mondta J. D. Salinger még 1974-ben. "A megjelenés magánéletem szörnyű lerohanása. Kedvelem az írást. Szeretek írni. De csak magamnak írok, a saját örömömre" - mondta akkoriban. nos, bármi is van a fiókokban, ilyen szédítő magasságba valószínűleg nem fog eljutni a Zabhegyező írója.

E. M. Remarque - Nyugaton a helyzet változatlan

1933-ban a náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels nyilvánosan elégettette és betiltotta Erich Maria Remarque műveit. Az íróról terjeszteni kezdték, hogy francia származású zsidó, és hogy soha nem vett részt az első világháborúban. Pedig  Nyugaton a helyzet változatlan (Im Westen nichts Neues) című regénye nem erről árulkodik. A történet főszereplője Paul Baumer, aki az iskolapadból egyenesen a frontra kerül - csakúgy mint Remarque annak idején.

A háború kissé rendezetlen anyagot nyújt az írónak - epizódokat, történeteket, mert a kiskatona nem látja azt az egészet, amibe belecsöppent. Csak a lövészárkot, a csatamezőt. Ez többször is megjelenik a műben - a katona, aki percről percre az életben maradásért küzd, csak azért öl, hogy ő életben maradhasson, és nem másért. És egy generáció, amely húsz évesen öregnek érzi magát. "Ez a könyv nem vád és vallomás. Csak beszámoló szeretne lenni egy nemzedékről, amelyet a háború elpusztított - elpusztított még akkor is, ha a gránátok megkímélték."

A regényben nyoma sincs önsajnálatnak, a világ feletti kesergésnek - de már a címben megjelenik az a lemondás, ami áthalad a művön. "Én nem érzem magam megsértve" - feleli egy szereplő, miután megmondják neki, hogy háború akkor törik ki, ha egy ország megsért egy másikat. Helyette van bajtársiasság - Kat, Tjaden, Kropp -, és a kaja. Amiért egy katona élhet.

Oscar Wilde - A boldog herceg

„Egyik versem nyomdai levonatát javítottam. Egész délelőtt töprengtem, végül kihúztam egy vesszőt. Délután folytattam a munkát, aminek az lett az eredménye, hogy visszaállítottam azt a bizonyos vesszőt” - felelte Oscar Wilde egyszer arra a kérdésre, hogy mivel töltötte a napját. Az 1888-ban megjelenő meséskötet az aprólékos, álomszerű leírások és mitizált cselekmények példatára. Wilde saját gyermekeinek is felolvasott belőle esténként, és több magazinnak is rendszeres meseírója volt.

A címadó mese... hát mondjak egyáltalán róla valamit? Pár oldal, olvassa el mindenki. Minden írót elfog az irígység, ha ezzel a költői művel találkozik. A történet csupa érzelem - az önfeláldozással szemben ott van a társadalom közönyössége, a szegénységgel szemben a gazdagság. Győz az önfeláldozás. Ebben a mesében van valami megtisztító - az olvasó máshogy teszi le a könyvet.

A kötetből Az önző óriást, A halász és a lelkét és A csalogány és a rózsát érdemes elolvasni még, meg úgy az összes többit! Mert milyen is A Boldog Herceg?

"Olyan, mint egy angyal" - mondták az árva gyerekek, amikor kiléptek a székesegyházból ragyogó skarlátvörös kabátban és tiszta, fehér kötényben. "Honnan tudjátok?" - kérdezte a számtantanár. - "Sose láttatok angyalt." "Dehogynem, álmunkban" - válaszolták a gyerekek, és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte, ha a gyerekek álmodnak. 

Ernest Hemigway - A folyón át a fák közé

Hemingway kemény, sokat megért férfi hőseihez tartozik Richard Cantwell ezredes is, a Triesztben állomásozó haderő amerikai tisztje. Az ötven esztendős katonában, aki egészségileg megtört ugyan, de a fiatal olasz grófnőben metalálja még élete utolsó szerelmét, könnyen az íróra ismerhetünk. 

Noha a regény nem Hemigway legjobbjai közé tartozik, a kérdések ugyanazok. Mi maradt az embernek a háború után? Megváltoztatta-e a vér a világot, vagy maradt minden ugyanúgy?

"Jobb állva meghalni, mint térden állva élni" - ez volt Hemingway mottója, s ez jelenik meg A folyón át a fák közé c. regényben is. Cantwell ötven évesen már szkeptikusan, ironikusan és komoran tekint az emberiségre. "Ne légy durva" - kéri Renata, a gyönyörű tizenkilenc éves lány. "Nem arról van szó, csak megéltem ötven évet, és tudom, hogy mennek a dolgok" - feleli az ezredes. 

A véget nem érő beszélgetések és vacsorák alatt pedig megjelenik a háború borzalma és szépsége, a kötelesség súlya és gyönyöre, a szerelmi csalódás és beteljesülés.

A regény 1950 szeptemberében jelent meg, a kritika nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel. Habár néhányan lelkesedve fogadták. 

Tenesse Williams a New York Timesban így ír: "Nem mehetnék most Velencébe anélkül, hogy ne hallanám ennek az új Hemingway-regénynek a visszhangjait. Ez a legszomorúbb történet a legszomorúbb városról, és ha azt mondom, ez a legőszintébb, amit Hemingway valaha írt, azt mondanák, megőrültem."